header4


Az erőműi tavon horgászállás (stég) tulajdonnal csak az Oroszlányi Horgász Egyesület tagjai rendelkezhetnek, vásárlás előtt tagság megléte szükséges.


2024.évi díjak:

Ide kattintva elérhetők!


Tisztelt leendő tagtársaink:

A tagfelvétel kérelmi lapot a dokumentumok menü pontból lehet letölteni.
A dokumentum kitöltése mindenképpen számítógépen történjen, majd kinyomtatás és aláírás után szkennelve, pdf. formátumban küldhető email-ban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, postai úton az egyesület címére vagy bedobható az egyesület postaládájába. (2840 Oroszlány Mészáros Lajos u. 2/a.) 
Mindenképpen meg kell adni egy telefonszámot amin elérhető.
A tagfelvétel feltétele a helyi horgászrendből tett eredményes vízsga. Kérünk minden jelentkezőt, hogy vegye komolyan a felkészülést, mert siketlen vizsga esetén a pótvizsga díjköteles, mely díja 15.000 Ft/alkalom.
A horgászrendünk a honlapunk főoldalán megtalálható.


Kedves horgásztársak!
Alább olvasható Czunyiné dr. Bertalan Judit Országgyűlési Képviselőasszony facebook bejegyzése.
"Czunyiné dr. Bertalan Judit
🐟A héten már nem először találkoztam az Oroszlányi Horgász Egyesület új vezetőségével. Már a tisztújítást követően megkerestek, és elindultunk néhány ügy rendezésével.
🐟 Persze örömmel jöttek vissza, hogy elmondják, haladnak azok az dolgok, amiben segítséget kértek tőlem.
👉 A korábbi találkozáskor abban maradtunk, hogy az egyesület új vezetősége a térség vezetőivel felveszi a kapcsolatot, és elkezdi a kapcsolatfelvételt az egyesülettel kapcsolatban lévő megyei hatóságokkal, szervezetekkel, a Vértesi Erőművel is.
👉Fontos, hogy legyen aktív ez a kapcsolatrendszer, mert csak így lehet haladni. 
👉Abban is megállapodtunk, hogy az egyesület belső ügyei, szabályozói mellett a legfontosabb feladat: rendezni a stégek jogi helyzetét. A "Lebegő falu" stégei jelenleg nem minősülnek ingatlannak, a tulajdonosok bárminemű jogi védelme a jogi státusz bizonytalansága esetén nem lehetséges. 
👉Sőt, a "Lebegő falu"-hoz érkező turisták, látogatók időnként zavaró invázójának kezelésére is a megoldához vezető út első lépcsője. 
👉A tavon pedig a békés, nyugodt horgászat a fő cél! A turisztikai attrakció járulékos és a térség számára is - már ma is - meglévő következmény. 
👉Bármilyen megoldás is azonban csak az egyesülettel együtt valósulhat meg, és lehet sikeres!
👉Így arra kértem Varga Zsoltot, az új elnököt, hogy a földhivatalnál és az építési hatóságnál kezdeményezzék ennek a problémának a megoldására a szándékot. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Mindkét hatóság a megoldásban érdekelt, és a munka is megkezdődött. 
👉Jómagam is elindultam az érintett hivatalok és minisztériumok irányába, az egyeztetéseket lefolytattam.
👉A korábbi évekhez képest az egyesület aktívitása, a segítség kérése, a kapcsolat felvétele azt vetíti előre, hogy lesz megoldás, és a megoldás a horgászok, a stégtulajdonosok érdekei és szempontjai mentén fog megfogalmazódni!"
Kedves Képviselőasszony, ezúton is köszönjük segítő hozzáállását!
Üdvözlettel:
Vezetőség

Az egyesületi tagok horgászversenye, a Bokodi Öreg tavon került megrendezésre időpontja a későbbiekben lesz közzétéve.

Versenyszabályzat:
Gyülekezés az oroszlányi oldalon, reggel 6 és 7 óra között. Sorsolás érkezési sorrendben, a verseny 8-11 óráig tart.
Nevezők számától függően, egy vagy két bottal lehet horgászni, úszós vagy fenekező szerelékkel.
Ragadozóhalra horgászni csak a versenyidőben fogott csalihallal szabad, pergetni tilos.
Méret és mennyiségi korlátozással védett halat megfogás után azonnal mérlegeltetni kell, a többit a verseny végén.
Díjazásra kerül az első három helyezett és a legnagyobb hal megfogója.


Tisztelt horgásztársak, egyesületi tagok, vendéghorgászok!

Az OHE elkötelezett a kezelésében lévő tavai halállományának, így az oroszlányi hőerőmű hűtőtó méltán híres „nagy ponty” populációjának megóvása mellett. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében a 13 kg és azt meghaladó egyedsúlyú ponty halfaj egyedeit egyéni jelöléssel – chippel – kívánjuk ellátni. A horgászok által visszafogott, jelölt (chippelt) halak adataiból időnként statisztikát készítünk, melyet később kiértékelünk, s reményeink szerint ez segítséget nyújt a későbbi döntéseink meghozatalában.

Az egyedi azonosítóval történő megjelölés célja kettős:


- egyrészt a halak védelme, hogy ne kerüljenek illegálisan más tavakba,
- másrészt pedig, szeretnénk választ kapni a halak növekedésére, egészségi állapotukra, visszafogásuk gyakoriságára, darabszámukra, stb. Ezért olyan módszert választottunk, amely nem akadályozza a halak mozgását, azok viselkedését sem befolyásolja, illetve az egészségüket sem veszélyezteti.

Ebben a munkában kérnénk a horgásztársak segítségét, hiszen nélkülük ez nem megvalósítható.


A halak chippel való megjelölésénél a következő eljárást kell követni.


1.  A 13 kg, vagy azt meghaladó egyedsúlyú ponty halfajba tartozó egyed megfogása esetén a horgász haladéktalanul – rögtön – telefonon értesíti a jelölésre (chippelésre) felhatalmazott személyt (halőrt) az alább megadott telefonszámokon. Az értesítést 7-20 óra között személyes telefonhívással, 20-07 óra között sms-ben, a helyszín pontos megjelölésével kell megtenni annak érdekében, hogy a megfogott halat a halőr egyedi azonosítóval (chippel) megjelölhesse.

A telefonszám a következő: +36-30-316-00-57,  +36-30-396-74-76,

2.  A sikeres kapcsolatfelvételt követően a jelöléssel megbízott személy (halőr) megérkezéséig a megfogott halat kizárólag a következő kétféle módon lehet a vízben tárolni:

a. úszó-mérlegelő, annak hiánya esetén
b. pontyzsák

MÁS MÓDON A MEGFOGOTT ÉS JELÖLÉSRE VÁRÓ HALAT NEM LEHET TÁROLNI!


3.  Amennyiben 07-20 óra között a telefon hívásos bejelentést követő 15 percen belül, a jelöléssel megbízott személytől (halőrtől) nem érkezik válasz a bejelentésre – tehát nem sikerül felvenni a kapcsolatot a megadott számon a halőrrel – akkor a horgász köteles igazolható módon (telefonos videófelvétellel, vagy fényképpel) a megfogott halat haladéktalanul visszahelyezni a tóba.

20-07 óra között az sms-es bejelentést követően nem érkezik válasz a bejelentésre! A jelöléssel megbízott személy (halőr) a 07 – óra körül, telefonhívással felveszi a kapcsolatot a bejelentővel. A jelöléssel megbízott személy (halőr) kiérkezéséig a megfogott halat a meghatározott eszközökben kell tárolni.

A horgász köteles a korábban ismertetett módon a halat igazolható módon visszahelyezni a tóba, abban az esetben, ha a bejelentés és a halőr megérkezése közötti időben a hal egészsége és életben maradása ezt szükségessé teszi!

4.  Az egyedi jelölések (chip) elhelyezésére kizárólag a megbízott személyek jogosultak.

Kérem, a tisztelt horgásztársakat, hogy támogassák törekvéseinket a halállományunk védelme és a halaink egészségének megőrzése végett.


Mindenki figyelmébe ajánljuk az alábbi linken elérhető kisfilmet, neves horgásztársaink készítették a süllők védelmére.

https://www.youtube.com/watch?v=4EABobwirY8&t=33s


Horgászrendünk szerint:

Egész évben tilos elvinni: fekete sügér (pisztráng sügér), compó, széles kárász (arany kárász) és vágó durbincs.


Az erőműi tavon tapasztalt ponty elhullás miatt, vízminőségi és állategészségügyi vizsgálatot kezdeményezett az egyesület.

2020. április 14-én küldtünk az elpusztult példányokból vizsgálatra mintákat.
A vizsgálati egyedeknél 3-ból két példánynál az elhullás okaként hurutos bélgyulladást diagnosztizáltak, amit vélhetően az erjedt, emésztetlen takarmány okozhatott.

A takarmány okozta bélgyulladás (Enteritis) a nem megfelelő minőségű takarmány etetése okozza.
A legnagyobb veszélyt a csávázott takarmány etetése okozza.
A csávázószerek elfogyasztása többnyire nem okoz elhullást, de azok felszaporodnak a halak szervezetében, és az emberi fogyasztásnál jelent humán-egészségügyi veszélyt.
Veszélyesek azok a takarmányok is, amelyek Escherichia-coli-, vagy szalmonellabaktériumot, illetve azok toxinját tartalmazzák.
A penészes, dohos takarmányokban felszaporodott baktériumok és gombák, azok toxinjai (pl. aflatoxin, F2, T2 toxin anyagcsere-termékei) jelentenek veszélyt.
A kórokozók mérgező (aminok, peroxidok) vegyületeket állítanak elő, és a bélcsatornába kerülve megváltoztatják a bél normális baktériumflóráját.
A pontyokban (a gyomorsósav hiányában) a baktériumok és a gombaspórák épen maradnak, a számukra kedvező, enyhén lúgos pH-jú környezetben károsító hatásukat könnyen kifejthetik.
Ezért fordulhat elő, hogy a szokványosan népesített, egészséges ivadék nem fejlődik kielégítően, csökötté válnak.
A fejlődésben lemaradt halakban bélhurutot, bélgyulladást és különböző mértékű májelfajulást lehet találni.
A takarmány okozta megbetegedés után a halak az étvágyukat csak néhány hét után nyerik vissza, ezért ha a nyári időszakban 3-4 ilyen eset előfordul, az ivadékok fejlődési erélye a minimumra csökkenhet.
A gyenge ellenálló képességű növendékek kevésbé tudnak ellenállni a külső és belső parazitáknak, a fertőző betegségeknek.
Stressz hatásra az emésztés leáll, a takarmány bomlani kezd, és rendellenes bomlástermékek keletkeznek: a belekben a nagy mennyiségű gázos bomlástermék bélhurutot, gyulladást hoz létre.
Az elhullott halra a puffadt has a jellemző. Az ilyen pontyok képtelenek a víz alá merülni, hasukra fordulva a víz felszínén vergődnek.
A betegség nem gyógykezelhető!

Kérjük, minden horgásztársunkat, hogy penészes, dohos, száraz és erjesztett etetőanyagot (kukoricát, búzát, darát, stb.) ne használjon, ne dobjon a vízbe, mert ezzel a pontyállományt mérgezi, és ez mellett a vizet szennyezi!
Különösen veszélyes ez, amikor a vízhőfok 15 C° alatt van!
Továbbá a haltisztítás maradékát ne dobják a vízbe és tartózkodjanak bárminemű vízszennyezéstől.
A vízszennyezést a horgászrend tiltja!